A jelentés szerint

a menedéket kereső gyerekek száma óriási és folyamatosan növekszik. 2015-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) védelme alatt álló gyermek menekültek közel 45 százaléka Szíriából és Afganisztánból származnak
28 millió gyermek hagyja el otthonát – közöttük 10 millióan konfliktusok és erőszak miatt. Saját hazájukban kényszerültek elhagyni otthonukat körülbelül 17 millióan, számukra is rendkívül fontos a segítség, az alapvető szolgáltatások biztosítása
egyre több gyermek kel át egyedül országhatárokon. 2015-ben közel 100 000 kíséret nélküli kiskorú igényelt menedéket 78 országban, háromszor annyian, mint 2014-ben. A kíséret nélküli gyermekek vannak leginkább kitéve – többek között az embercsempészek és emberkereskedők általi - a kizsákmányolás és a bántalmazás kockázatának
További közel 20 millió migráns gyermek hagyta el világszerte az otthonát különböző okok, például súlyos szegénység vagy bandaháborúk miatt. Sokukat, mivel nincsenek irataik és bizonytalan a jogi státuszuk, különösen veszélyezteti a bántalmazás és az őrizetbe vétel. Mivel nem követik szisztematikusan nyomon helyzetük alakulását, védtelenek maradnak.

A jelentés szerint jelenleg Törökországban tartózkodik a legtöbb menekült és minden bizonnyal egyúttal a legtöbb gyermekkorú menekült is a világon. De népességszámához viszonyítva Libanon fogadja be a legtöbb menekültet: Libanonban nagyjából minden ötödik ember menekült. Ha az életszínvonal szerint osztályozzuk a befogadó országokat, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Etiópiában és Pakisztánban a legmagasabb a menekültek koncentrációja.
Ahol léteznek a migráció biztonságos és legális formái ott ez a gyermekek és az őket befogadó közösségek számára is előnyökkel járhat. Egy, a migráció a magas jövedelmű országokra gyakorolt hatását vizsgáló elemzés szerint a migránsok több adót és szociális hozzájárulást fizetnek be, mint amennyit kapnak; alacsony és magas képzettséget igénylő munkahelyeken is foglalkoztatják őket, hozzájárulnak a befogadó ország gazdasági növekedéshez és fejlődéséhez.
Ám azok a gyerekek, akik elhagyják otthonukat, vagy erőszakkal távolítják el őket onnan, gyakran elesnek a migráció által nyújtott előnyöktől, például az oktatástól. Egy menekült gyermek ötször nagyobb valószínűséggel marad ki az oktatásból, mint egy nem menekült. A legrosszabb esetekben az idegengyűlölet közvetlen támadásokig fajulhat. Csak Németországban a hatóságok 850, menekültszállás ellen elkövetett támadást regisztráltak 2015-ben.
„Milyen árat fizetünk, ha nem biztosítjuk e fiatal emberek számára az oktatáshoz hozzáférés és az egészségesebb gyermekkor lehetőségét? Hogyan lesznek akkor képesek pozitív hozzájárulást nyújtani társadalmaik számára? Ha ez így lenne, az "nem csupán személyes jövőjükre vetne árnyékot, hanem társadalmaiknak is kárára lenne." - mondta Anthony Lake, a UNICEF ügyvezető igazgatója. 
 

A magyar nyelvű összefoglalót a 'VS' tette közzé. 

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
16
Az ENSZ Közgyűlésének alkalmából az UNICEF videója arra hívja fel a tagállamok figyelmét, hogy a migráns és menekült gyermekek mindenekelött gyermekek, akiknek jogaik vannak, és akiket védeni kell.  
yes
0
112
A hazánkba menekült ukrán gyerekek helyzetét jól ismerő oktatási és társadalomtudományi szakértők gondolkodtak közösen a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén 2023. január 27-én, hogy megosszák egymással a legjobb…
yes
0
107
A webináriumról: A Terre des hommes az utóbbi hónapokban több száz szociális munkást képzett, akik a balkáni útvonalon vándorló menekülteknek és migránsoknak nyújtottak szolgáltatásokat, élelmet, ruhát, pszichológiai segélyt. Ezen munka során…
no
0
45
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) jelentése szerint a járvány veszélyezteti a menekült, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült és a hontalan nők és lányok alapvető jogait. Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint a világjárvány…
0
25
Több olyan menekült is tartózkodik Nagy-Britanniában, akik arra várnak, hogy gyermekeik kivándorolhassanak hozzájuk. A Brexit létrejötte után ez a procedúra azonban bonyolultabbá is válhat. Egyelőre, az EU jogrendszere összefogja a menekültügyi…
0
46
Németország fogadta eddig be a menekültválság során Európában vándorló menedékkérők többségét. Miközben mindent megtettek, hogy a menedékkérőt szükségleteit kielégítsék, ez sok nehézségbe ütközött. Sérülékeny csoportok számára hatékony rendszer…
0
19
A Budapesti Módzsertani Szociális Központ és Intézményei hat hónapja, február 26.-án nyitotta meg a Gyáli úti menekültszállást 100 férőhellyel, majd utána a Bánya utcai szállást is, 60 férőhellyel. Az utóbbi hat hónapban 900 menekült kapott itt…
0
26
Bár a jelenleg tomboló Covid-19 kapcsán mindenki az idősekre koncentrál, a háttérben mégis fontos, hogy a gyerekeket fenyegető veszélyekről is beszéljünk. Ebben a kritikus időszakban ugyanis a gyerekvédelmi rendszernek megoldást kell találnia a…
0
303
A 2019-ben benyújtott alternatív jelentésben 19 szervezet és nyolc egyéni szakértő dolgozott közel egy éven keresztül, amelyet a Koalíció megszületése óta tartó többéves párbeszéd és együttgondolkodás előzött meg. A munkát az UNICEF Magyar Bizottság…
yes
0
751
Több ezer önkéntes mozdult meg, hogy segítsen a háború elől menekülő ukrán lakosságnak. A legnagyobb jóindulattal is kialakulhatnak rossz gyakorlatok a sietség vagy a túlzott lelkesedés miatt, vagy azért, mert az önkéntesek traumatizálódnak attól,…
yes
0
186
Az ellenségeskedés eszkalálódása Ukrajnában hatással van a civil lakosságra és a gyermekekre is, akik már eddig is komoly stressznek voltak kitéve az elmúlt években tapasztalható feszültségekből adódóan. A svájci gyermekvédelmi szervezet, a Terre…
0
58
Jelen járványügyi vészhelyzet alatt, 30-35 ezer iskolást nem tudnak oktatni digitálisan eszközhiány, hiányzó infrastruktúra vagy a családi háttér miatt, mondta Hajnal Gabriella, a Klebensberg Központ vezetője, hozzátéve, hogy ez egy 5 százalék…
yes
0
410
Ezen az intenzív tréningen az úgynevezett “Movement, Games, Sports and Creativity” (MGSC) módszertant sajátíthatják el a résztvevők, melyben a sportot, a mozgást, a játékot és a kreativitást mint pszichoszociális eszközöket alkalmazzuk…