A 23. alkalommal megrendezett Ágota tábor keretén belül írták alá azt a megállapodást, mely a Csongrád megyei jelzőrendszer szakembereinek együttműködését fűzi szorosabbra.

A megállapodást a Csongrád Megyei Kormányhivatal gyámügyi szakemberei kezdeményezték, és 25 megyei szervezet több mint 200 intézményének szakemberei vesznek részt benne. Dr. Juhász Tünde, a kormányhivatal vezetője elmondta, hogy a dokumentumban foglaltak garanciát teremtenek arra, hogy a hatóság időben léphessen közbe a segítségre szoruló kiskorú érdekében.

Fülöp Attila, a szociális ügyekért felelős államtitkár követendő példának nevezte a megállapodást, és kihangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem sarokpontja a jelzőrendszer tagjainak együttműködése a mindennapi feladatok során.

Kothencz János, a gyermek és ifjúságvédelmi szakértő, az ÁGOTA-Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért-Alapítvány létrehozója szerint a megállapodás ráirányítja mindenki figyelmét a felelősség kérdésére.

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
7
Másfél éves szakmai előkészületek után elkészült a Csongrád megyei Gyermek- és áldozatvédelmi megállapodás, amelynek célja a gyermekvédelmi jelzőrendszer szakembereinek együttműködésének elősegítése. Az eljárásrendet a Csongrád Megyei Kormányhivatal…
no
0
29
A Deutsche Welle cikke szerint Franciaország az asszistált reprodukciós eljárás szigorú korlátozásainak feloldását tervezi, ezáltal egyedülálló és leszbikus nők ezreinek könnyíti meg a gyermekvállalást. A Franciaországban jelenleg hatályos törvények…
0
45
Vaskuti Pál, gyermekpszichológus már diplomája megszerzése után a gyermekvédelem felé fordult, mely szerinte hazánkban anyagi és humán erőforrás híján jelenleg rosszabb helyzetben van, mint ezelőtt negyven évvel. 2004-ben úgy döntött, Sri Lankán…
0
47
Az önsértés jelenleg az öngyilkossághoz hasonlóan tabu, de gyakran előfordul a tizenévesek körében, ezért fontos beszélni róla. De mi is az önsértés? A test megvágása, megsértése egy éles tárggyal, mint kés, penge, üvegdarab, az öngyilkosság tudatos…
0
4
A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. három nagy európai uniós projekt keretén belül 2021 őszéig 22.000 fő képzését valósítja meg 39 féle ingyenes képzés keretén belül. Az alábbi linken megtalálható a képzések rövid tájékoztatója.
0
4
A Völgyzugoly Alapítvány a Kacifántosokért 2016 óta működik a XVII. Kerületben, idén Jószolgálat-díjban részesült az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriájában. Az Alapítványt olyan szülők hozták létre, akiknek "kacifántos", vagyis…
0
128
Szlankó Viola, az UNICEF gyermekjogi munkatársa foglalja össze az UNICEF blog bejegyzésében azt, hogyan hat a járványügyi vészhelyzet a gyermekvédelmi szakellátásra. A gyermekvédelmi szakellátásban alapban olyan gyermekek élnek, akik alapban…
no
0
166
A lengyel kormány új törvénytervezetének értelmében az azonos nemű párok még egyedülálló szülőkként sem fogadhatnának örökbe gyermeket. A Jog és Igazságosság nacionalista párt a melegellenes politikát programja egyik központi elemének tekinti.…
0
60
Sepsiszentgyörgy önkormányzata, megyei önkormányzat és SERA Románia Alapítvány közösen hoztak létre egy 400.000 euró összértékű projektet, mely eredményeképpen Sepsiszentgyörgyön átadtak egy fogyatékos gyermekek gyógyulását és fejlődését segítő…
0
9
A csíkszeredai Áradat Egyesület és az RMDSZ Nőszervezete közös iskolai tájékoztató programját kiterjesztették két újabb megyére, így Arad és Temes megyékben is megtartják a rendkívüli osztályfőnöki órákat. 2019 végéig a tervek szerint 2200 diákkal,…
0
15
Mit tehet az, aki menekülne a bántalmazó kapcsolatból? Kihez fordulhat? Sok esetben az áldozat csak akkor szánja rá magát a menekülésre, amikor már veszélyben a saját, vagy gyermeke élete veszélyben van. Ilyen esetekben ritkán van a szakembereknek…
0
10
Magyarországon évente ötezer gyerek kerül állami gondoskodásba. Az SOS Gyermekfalvak kampányában olyan fiatalok felnőttek üzennek a gyermekotthonban élő gyerekeknek, akik a rendszerben nőttek fel. Üzenetük arról szól, hogyan lehet túlélni ezt az…
yes
0
42
2019 április 2-4 között több mint 20 gyermekvédelmi szakembernek volt alkalma megismerkedni a Barnahus modellel, és a gyermekekkel végzett meghallgatás különleges technikájával. A két előadó Dr. Lazáry Györgyné, A Barnahus Nemzeti Tudásközpont…
0
2
A szabadban töltött idő 70 százalékkal csökkent 1970-es évektől napjainkig.  Pedig a szabadtéri játéklehetőségek hiánya elhízáshoz, pszichés zavarokhoz vezethet, hiszen a gyermekek számára a játék ugyanolyan alapvető szükséglet, mint az evés…