Asociatia Blondie önkénteseket keres kórházakban hagyott gyermekek mellé olyan szülői feladatok ellátására, mint meseolvasás, szeretgetés.

Az alábbi linken lehet önkéntesnek jelentkezni, a formanyomtatvány kitöltésével.

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
314
Csép Andrea, az RMDSZ szakpolitikusa elmondta, hogy Romániában a napokban elfogadott örökbefogadási törvény egyszerűsít az örökbefogadási folyamaton, a szükséges tanfolyam elvégezhető magyar nyelven is és a megszerzett oklevél 5 évig lesz érvényes…
0
10
Para Noémi, a Plugor Sándor Művészeti Líceum iskolapszichológusa az iskolák online oktatásra való átállása után váltott az online segítésre. A diákok ez idő alatt elsősorban az otthoni bezártság, a rutin felborulása miatt a szülőkre nehezedő plusz…
0
31
László Éva, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Napraforgó programjának keretén belül tartott előadást szülőknek és pedagógusoknak arról, hogyan tájékoztassuk…
0
12
A nagykárolyi polgármester, Kovács Jenő szerint oktatás és munkahely kell a romák integrációjához, ezért az önkormányzat több mint hatmillió euróból fejleszti a helyi roma közösség felzárkóztatását szolgáló kezdeményezéseit. Az önkormányzat…
0
60
Sepsiszentgyörgy önkormányzata, megyei önkormányzat és SERA Románia Alapítvány közösen hoztak létre egy 400.000 euró összértékű projektet, mely eredményeképpen Sepsiszentgyörgyön átadtak egy fogyatékos gyermekek gyógyulását és fejlődését segítő…
0
360
A Vodafone Románia Alapítvány jelentette be, hogy májustól három nyelven (románul, magyarul és angolul) nyújt segítséget a Bright Sky Ro telefonoss applikáció a családon belüli erőszak áldozatainak. Az App Store-ból és a Google Play Store-ból is…
0
211
A felmérések szerint, Románia az első helyen áll Európában az iskolai zaklatások mértékét nézve. Azért, hogy javítsanak ezen a helyzeten, egy törvényt is kidolgoztak, mely megtiltja a bullyinget az oktatási intézményekben. Az ehhez tartozó…
0
9
A csíkszeredai Áradat Egyesület és az RMDSZ Nőszervezete közös iskolai tájékoztató programját kiterjesztették két újabb megyére, így Arad és Temes megyékben is megtartják a rendkívüli osztályfőnöki órákat. 2019 végéig a tervek szerint 2200 diákkal,…
0
13
Romániában a képviselőház megszavazta azt a törvényjavaslatot, mely szerint a gyerekek csak akkor részesülhetnek szexuális oktatásban, amennyiben az iskolától kérvényezik ezt a szüleik. A tantárgy nevét is megváltoztatták egészségügyi nevelésre.…
0
51
A kolozsvári PsihoProEdu Egyesület a Vallásszabadság Házában mutatta be a „Az Iskolai bántalmazás megelőzése és kezelése” címmel megjelentetett kiadványát. A PsihoProEdu Egyesületet 2010-ben hozták létre iskolapszichológusok és logopédusok, mely…
0
9
Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész vizsgálatot rendelt el azon Mehedinti megyei Baia de Arama településen történt gyermek kiemelési ügy miatt, melyről készült felvételek azt mutatják, hogy egy craiovai ügyész maszkosok kíséretében kivonszol egy 8…
0
74
A múlt tanévben zajlott le az Iskola utáni iskola program, melyet kiértékelése után a Kolozsvári önkormányzat minden szempontból sikeresnek ítélt meg.  A programot szeretnék pár éven belül kiterjeszti más iskolákra is. A résztvevő…
0
13
Csép Andrea parlamenti képviselő a Krónikának nyilatkozta: „A védett házak hálózatának kiépítése hatalmas lépés annak érdekében, hogy a bántalmazottak nehéz időszakban megfelelő segítséget kapjanak, illetve önállósuljanak”, és hozzátette, hogy…
yes
0
751
Több ezer önkéntes mozdult meg, hogy segítsen a háború elől menekülő ukrán lakosságnak. A legnagyobb jóindulattal is kialakulhatnak rossz gyakorlatok a sietség vagy a túlzott lelkesedés miatt, vagy azért, mert az önkéntesek traumatizálódnak attól,…
yes
0
32
A Terre des hommes Alapítvány egy 8 napos képzést hirdet, a WHO által kifejlesztett Problem management Plus módszertan elsajátítására. A PM+ egy alacsony intenzitású, rövid pszichológiai beavatkozás, amelyet laikus, önkéntes segítők nyújthatnak…