A szeminárium időpontja
3pm CET

A webináriumról:

Az esemény során két kampány kerül bemutatásra, a "Destination Unknown" ("céljuk ismeretlen") és az ENSZ Globális Megállapodása -ezen belül a Terre des hommes gyermekjogi munkája.

Az ENSZ New Yorki Közgyűlésén, tavaly szeptemberben, mely a Menekültek és Migránsok magasrangú csúcstalálkozója volt, egy ambíciózus tervezetet fogadtak el a menekültek és migránsok jobb védelmére és az értük való felelősség globális megosztására. A következő 18 hónapban a nemzetközi közösségnek az a feladata, hogy ezt gyakorlatra fordítsa le, létrehozva a Globális Megállapodást a Menekültekről és a Biztonságos, Rendszerszerű és Szabályozott Migrációról. 

Ennek érdekében több szervezet, köztük a Save the Children, a Terre des hommes, emberi jogi intézetek, ENSZ szervezetek és civil szervezetek létrehozták az úgynevezett Initiative for Child Rights (Kezdeményezés a gyermekjogokért). A kezdeményezés célja, hogy egységes gyakorlatot alakítson ki a gyermekek védelmére a Globális Megállapodás végrehajtásán belül.

A New Yorki Nyilatkozat visszalépés is volt a gyermek menekültek és migránsok védelmében, mert megengedi a gyermekek elzárását, mint végső megoldást. 

Ez a Terre des hommes és a Destination Unkown kampány számára elfogadhatatlan, és azért küzdenek, hogy minden menekült és migráns gyermek részére megszűnjön az elzárás, és őket mindenekelött gyermekeknek tekíntsék. 

A webinárium bemutatja a New Yorki Nyilatkozatot és annak negatív hatását az úton lévő gyermekekre, továbbá bemutatja a Globális Megállapodást a Gyermekjogokért valamint a Destination Unknown kampányt. 

További információk (angolul):

Destination Unknown campaign

Recommended Principles for Children on the Move and Other Children affected by Migration

Initiative for Child Rights in the Global Compacts

 

Az előadókról:

Vincent Tournecuillert  a Terre des hommes Alapítvány európai migrációs programjának vezetőjeKorábbi években Tournecuillert úr volt a Destination Unknown kampány nemzetközi kampány koordinátora, valamint a Közel-keleti és észak-afriakaii régió gyermekvédelmi tanácsadója a Terer des hommes-nál. Tournecuillert úr alapította meg a Terre des hommes regionális irodáját Budapesten 2006-ban. Az utóbbi 12 évben különböző határokon átívelő gyermekvédelmi ügyeken dolgozott Európában és a környező régiókban. Volt újságíróként konfliktusokról írt (Balkán, Közép-Afrika).    

Amy Hong a Terre des hommes Nemzetközi Szövetségének Főtitkára mellett dolgozik, a Globális Megállapodás Gyermekjogi Kezdeményéezésének végrehajtásán, hogy biztosítsa az egységes, globális érdekérvényesítést, és az egységes, harmonizált szabályozók létrejöttét az úton lévő gyermekek számára.  

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

yes
0
246
A fokozott sebezhetőség a gyermekek és a családok Európa-szerte fokozódó mozgásával jár együtt, és a szakemberek, illetve nem kormányzati szervezetek számára összetett kihívást jelent, hogy olyan családokat támogassanak, akik különféle kulturális…
0
52
A GVETS projekt célja egy interdiszciplináris képzési program gemifikált változatának fejlesztése olyan szakembereknek, akik a migrációban érintett gyermekekkel dolgoznak. Az innovatív képzési anyag a gemifikációt használja fel az ismeretek…
yes
0
1555
A migráció egy súlyosan traumatikus élmény. Az emberek több ezer kilométereket utaznak veszélyes és egészségtelen körülmények között, mindeközben korlátozottan jutnak hozzá ételhez, menedékhez és orvosi ellátáshoz. A migráció során kialakuló…
0
65
A Mario-kutatás fő célja az volt, hogy kielemezze a magyarországi gyermekvédelmi rendszer jó gyakorlatait és hiányosságait az úton lévő gyermekek szempontjából. A jelentés egy dokumentum-elemzés alapján és a „Mario Módszertani Iránymutatások”…
0
49
Az Európai Parlament és a Tanács 2016. május 11-én fogadta el a 2016/800 irányelvet a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról, az ún. gyermekekről szóló irányelvet. Az irányelv átültetésének…
0
34
Ez a kézikönyv a gyermekek védelemhez való jogának megerősítéséről szóló képzési program része, amely kettős célt szolgál: - Információt és tudásforrást nyújt képzőknek, akik ügyvédek számára tartanának képzéseket; - Hasznos forrás gyakorló…
0
16
Az RTL televízió 'Magyarul Balóval' műsorában a híres riporter Czibere Károly államtitkárral beszélgetett a gyermekvédelem számairól és a rendszer javításának lehetőségeiről. A tavalyi évben több mint 400 gyermek került állami gondozásba abúzus vagy…
0
25
Több olyan menekült is tartózkodik Nagy-Britanniában, akik arra várnak, hogy gyermekeik kivándorolhassanak hozzájuk. A Brexit létrejötte után ez a procedúra azonban bonyolultabbá is válhat. Egyelőre, az EU jogrendszere összefogja a menekültügyi…
yes
0
1617
Gyermekek millió - akik erőszak, konfliktus, katasztrófa és szegénység elől menekülve, egy jobb élet reményében határokon keltek át - különösen veszélyeztetettek, ezért kiemelt figyelmet és védelmet érdemelnek.…
0
996
A 'BBC' egy több kimenetes történetet hozott létre, amelybe naz olvasók saját maguk tapasztalhatják meg, milyen döntéseket kell meghoznia egy szíriai menekültnek, hogy Európába eljuthasson, menekülve a háború borzalmaitól. Bár a történet nem…
yes
0
171
A Lighthouse olyan észak-londoni gyermekek és fiatalok számára nyújt szolgáltatást, akik a gyermekek szexuális zaklatásának bármely formáját átélték, beleértve a kizsákmányolást is. A Lighthouse-ban a gyermeket helyezzük a középpontba, hogy…
0
9
A 2020 július 3-án az országgyűlés elfogadta az iskolaőrség intézményének létrehozását, és már azt is lehet tudni, hogy 491helyszínen kezdhetik meg az iskolaőrök a munkájukat. A Bagázs Egyesület blogbejegyzésben oszt meg néhány gondolatot ezzel…
0
32
  Dátum: November 1-4 Helszín: Valletta, Malta A következő tematikákról fog szólni a konferencia: Kitagolás és gyermekvédelem: a rendszer teljes reformja, és a kitagolás folyamata a világ különböző országaiban A gyerekek migrációval…
0
10
A TASZ képviselte két család esetében is előremutató gyámhivatali döntés született, mely következtében az érintett gyermekek visszatérhettek családjukba. Az egyik, Lyukóvölgy-i család esetében a hivatal kihangsúlyozta, hogy a dolgozó szülők…
0
67
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó irodája a Reuters hírügynökséggel együttműködve online kampányt inditott "Be Safe" címmel. A humanitárius válság kitörése óta látványosan…